2013. május 28., kedd

Kincset találtam.

Nehogy valami csillogó villogó dologra gondoljatok. Csak nekem az idő is kincs. Amíg kényszerszabadságomat töltöm munkahelyi áramszünet miatt, addig itthon alkothattam egypár dolgot. Végre befejeztem megint egy kártya szövött kulcstartóimat, 3 darab lett belőle. Aztán zapf babám is kapott két új ruhát Az egyik egy otthonka lett, a másik egy nyakba kötős ruhácska. Egyik sincs szegve. Szándékosan. A lila otthonkát szabadkézi vágással nyestem le a babán, hogy kicsit rendetlen hatást keltsen. A nyakán karöltőjén és a zsebén nyitott rolni pántot díszeleg. Azt vártam, hogy bepörög de úgy látom mivel keskeny nem ezt tette. A nyakba kötős ruha viszont érdekes. Folyton csúszkál a szoknya dereka, ha meghúzom a megkötőt hát bizony mindegy, hogy karcsú a lányka felcsúszik a szoknyája. De azért nőies lett nem?






2013. május 23., csütörtök

Emberféle lenne

Még tart a fimo őrület. Mivel fejbe vettem, hogy ez lesz majd az alapanyaga bjd-s házi készítésű babámnak. Közbe rábukkantam a művészellátóba erre a negatív formára. A csomagolásán egy ülő térdén könyöklő tündérkét lehet belőle varázsolni. Amint a mintán látható, komplett fej, egy fél mellrész illetve jobb és bal kéz és láb első része készíthető el ezzel.Csak hát... Nekem pont nem egy torzó kell. Bár torzókat gyártott a lányom is, azt mondta medál lesz belőlük. Majd segítek kikupálni hogy hordható szobor legyen a nyakba. :)


Viszont nekem egy Teljes emberkére volt szükségem. Így elkezdtem pótolgatni a hiányzó részeket. A fejjel nem volt gond. Eleje simán elkészült. A háta szintén az elejéből készült, csak jól hátba veregettem és a kebleket eltoltam lapockázni. Hasa, feneke sehol nem volt, így magam formáztam. A karjai maradtak, csak a hátsó részén lekerekítettem őket. A lábakat dupla részből csináltam, jobb és bal oldalt összeraktam csak hátul levágtam a lábfejrészt, térdet benyomkodtam. Kicsit vaskos lett. Egész jól összeráztam a kicsikét, csak... A gyurma irtó puha volt, az illesztési pontokat elég nehéz eltüntetni, a karok lábak nyúltak, vagy épp vastagodtak. Az egész baba nyeklet- nyaklot, félő volt, hogy szétesik. Ahol súlya volt, ott folyton benyomódott az ujjam felett. Mire sütőlapra került, már egészbe maradt. Ám valamit eltolhattam sütés közbe mert kisit bebarnult ahol érintkezett a sütő felülettel, plusz a feneke lapított lett. (nem is mutatom meg hátulról) Végezetül el kell döntenem hogy ez most fiú e vagy lány. Egy dolog viszont biztos. Egyiptomi lesz. (hű akkor sötétebb árnyalat kelet volna)




2013. május 18., szombat

70-es évek

Megint Zapf baba kapott rucit. Mivel szabászaton elég sok hulladék anyag kerül a kukákba, ezek a kis részek pont jók a babákra. Épp egy ilyen kis rész, egy ívelt háromszög darabot adot ki, amiből jött egy tunika. A nyakkivágása egy kísérleti darabnak indult, mivel Barbie méretbe akartam pólót készíteni. Az túl pici volt így, nem sikerült.. Végül a próbálkozásom zapft babára lett jó. Mivel adva volt a forma először denevér ujjasat akartam csinálni belőle ami az oldalán össze van varrva, de végül kivágtam egy kicsi háromszöget, így született egy bő ujjú tunika. Mivel a nyakán a szegély zöld, kapott hozzá egy macskanadrágot, és hajpántot is. Elég retrós lett. Nekem nagyon tetszik.



2013. május 12., vasárnap

Az elmaradt képek

 Itt vannak a madárkáim. igaz fogalmam sincs mi az eredeti neve. Jó lenne tudni. Viszont kiderült a képeket azért nem tudtam felrakni mert lassú a gépem. Na én meg lehetnék türelmesebb.  :)



2013. május 9., csütörtök

Végre...

...hazajött a számítógépem. Döglődött szegényke. Kiderült tele van pakolva szeméttel, így aztán kipakoltuk és újszülöttként ficánkol a kezem alatt. Érdekes egy hét gép nélkül nem nagyon viselt meg, de folyton frászoltam, hogy kapok olyan mailt, amit azonnal kell lereagálni, máskülönben hitelveszet leszek. Ez a munka világa. Bevallom utálom, az ilyenfajta függőséget és megkövetelést. De hagyjuk a modern dolgokat. Ezalatt az egy hét alatt megalkottam a semmit, hogy anyák napjára másfél óra alatt összekapjak egy madarat. Ez is Tildás, de anyám rajong a madarakért és virág helyett, cserepes díszt kapott. Sajnos képet nem tudok felrakni róla mert még ütődött a gép. De majd pótlom. Addig is uff, én még élek.